Ma az internet adta információbőség ellenére is fontos az olyan nyomtatott kézikönyvek közreadása, amelyek megbízható és szakszerű információkkal látják el az olvasóközönséget. Clark–Lints–Smith 2004-ben a Westminster John Knox Pressnél megjelent munkája egyszerre több igényt is képes kielégíteni, amit magyar nyelven a Kálvin Kiadó ad közre a teológia és a filozófia tudománya iránt érdeklődőknek.

A filozófiai és teológiai kislexikon két tudományterület megkerülhetetlen találkozásának alapvető irányzatait, fogalmait és személyiségeit mutatja be tudományos igényességgel és közérthető formában. A klasszikus irányokon túl a szerzők a huszonegyedik század kezdete számára is igyekeztek tájékozódási pontokat adni a korunkat jelentős mértékben meghatározó jelenségekkel kapcsolatosan. A 101 kifejezés behatároltan, mégis átfogóan ad keresztmetszetet a teológia és filozófia egymásra gyakorolt hatásairól. Elsősorban a nyugati gondolkodás hatástörténetébe ágyazottan kínál áttekintést. Fontos szerkesztési szempont volt a kifejezésekhez és személyekhez kapcsolódó további bibliográfia megadása, amely az adott kérdéskörök elmélyültebb, kritikai megvitatását készítheti elő. A kifejezések alfabetikus sorrendben követik egymást, amit nagyszerűen kivitelezett kereszthivatkozások rendszere tesz teljesebbé.

A kislexikon teljes tanulmányi idejük alatt hasznos segédkönyv lehet a teológiai és hitéleti szakok hallgatói, vagy a már egyházi szolgálatokban állók számára. A kiadvány közérthető nyelvezete azt is lehetővé teszi, hogy szélesebb olvasóréteg érdeklődésére is számot tartson, mindazokéra, akik a teológiával és filozófiával bármilyen szinten is foglalkoznak, vagy csak tervezgetik ezeknek az életünket megannyi módon befolyásoló területeknek a megismerését.

Füsti-Molnár Szilveszter

A XX. század első felében éppen ezért a református felsőoktatásban igen jelentős szerepe volt a filozófiának. Gondoljunk csak a Debrecenben oktató Tankó Bélára, vagy a Budapesten tanító Bartók Györgyre, Kibédi Varga Sándorra – hogy a kolozsváriakról ne is beszéljünk! Az igaz, hogy aztán a század közepétől filozófián meglehetősen egyoldalú, ideologikus gondolkodást értettek, amit politikai eszközökkel egyeduralkodóvá is tettek. E ponttól kezdve a református teológiai akadémiákon (hiszen már csak azok maradtak…) a filozófiai oktatás atrófiája tragikus méreteket öltött, s csupán napjainkban mondhatjuk, hogy vannak olyan ígéretes jelek, amelyek talán a folyamat visszafordítását jelzik.

A Kálvin Kiadó nyilván ezt a helyzetet érezte meg jól, amikor egy kifejezetten diákok számára szánt, visszafogott méretű, alapismereteket közlő kislexikont jelentetett meg, amelynek 101 szócikkét a szerzők úgy válogatták meg, hogy azok általában a teológiai tanulmányok során fordulhatnak elő. Ha valaki nem teológusként használja ezt a könyvet, úgy szintén sok haszna lehet a szócikkek elolvasásából, de ugyanakkor arról is értesülhet, hogy a filozófiának mely része érintkezik a protestáns teológiával. A szócikkek között vannak nagy filozófusok személynevei (pl. Augustinus, Descartes, Aquinói Szent /sic!/ Tamás, Hume, Kant stb.), de vannak nagy filozófiai fogalmak is (mint pl. episztemológia, pozitivizmus, pragmatizmus, folyamatfilozófia). Ez így természetes; viszont ezek még kiegészülnek olyan szócikkekkel, amelyek sajátosan a teológia és a filozófia határeseteit jelzik (bibliai etika, istenhit, logosz, ontoteológia). A szócikkek után két függelék is található: az első címe „Bibliográfia” – nyilván azon művek jegyzéke, amelyeket az egyes szócikkek után további irodalomként idéznek a szerzők. A másik: „Kereszthivatkozások” – ennek beiktatása kifejezetten szerencsés, hiszen azt mutatja, hogy az egyes fogalmakhoz milyen személyeket rendelt a kislexikon. A mű megítélésekor, természetesen, leginkább az számít, hogy mindezt a szerzők 164 lapon teszik, tehát nagyon rövid terjedelemben; ezzel összevetve szinte meglepődik az ember, hogy mi minden belefért ebbe a rövid műbe, még akkor is, ha ugyanakkor sok minden olyan dolgot hiányolhatunk, ami egy szokványos filozófiatörténetben mindenképpen helyet kapna…

Amit mindenképpen szóvá kell tennünk: az eredeti mű amerikai (a Westminster John Knox Press gondozásában jelent meg), de magyarítása nagyon jó munka: nem csak érthető, hanem élvezhető is a magyar szöveg, a könyv kiállítása pedig kifejezetten kellemes. Számomra úgy tűnt, hogy a fordítók megpróbálják áthidalni azt a szakadékot, ami az amerikai felsőoktatást (fájdalom) elválasztja a magyartól, s legalább a magyarul megjelent műveket magyarul adják meg. Így pl. E. Husserl Karteziánus elmélkedések Mezei Balázs kitűnő fordításában, vagy Szent Ágoston könyve is magyar fordításban szerepel – ezért is „Szent Ágoston”, és nem Augustinus, miként a 23. lapon a szócikk helyesen szerepel is. Azért jegyezzük meg, hogy ez a fordítók ezen erőfeszítése nem teljesen sikerült, hiszen több könyvről nem értesülünk, hogy magyar fordításban is olvasható, így pl. T. Kuhn (The Structure of Scientific Revolutions), de P.L. Berger könyve is megvan magyarul is. Ez persze nem olyan nagy baj; a jelen sorok írója ennél sokkalta problematikusabbnak tartja azt, hogy olyan művek is angol fordításban szerepelnek a bibliográfiában, amelyek eredetileg Európából jöttek. Kifejezetten szerencsétlennek tartom az olyan „európai importot”, amely időközben már Amerikát is megjárta – gondolok itt nem csak német teológiai, hanem francia filozófiai művekre is. Szerintem Derridát a magyar olvasó ne Amerikai közvetítéssel, Bultmann és Bartsch munkásságát is inkább közvetlenül ismerje meg!

Ez utóbbi gondolat, persze, csak azt bizonyítja, hogy még a legszebb és a legjobb munka kapcsán is tud a recenzens zsörtölődni, hiszen nyilván egy olyan mű lefordítására vállalkozott a Kálvin Kiadó, amelyre óriási szükség van, s a magyar fordítás, a könyv kiállítása is méltó az eredetihez. Még azt is kifejezetten szerencsésnek nevezhetjük, hogy éppen egy észak-amerikai könyv került kiadásra, hiszen teológiai és filozófiai szempontból inkább német hatás alatt állt Magyarország – évszázadokig. Ugyanakkor határozottan hangsúlyoznunk kell a fölhasználók előtt, hogy észak-amerikai munkáról van szó, ahol a filozófiai súlypontok egy kicsit másutt vannak elhelyezve, mint Közép-Európában. Csak szúrópróbaként: rövidsége ellenére kitűnő cikkeket olvasunk az „Isten természete”, „Istenhit” szócikkekben. Semmi kritika nincs a részemről – én mégis inkább Weissmahr Béla könyvét adnám a diákjaim kezébe, amit viszont, úgy tűnik, az amerikai szerzők nem ismernek. Nagyon örülök, hogy az „Igazság” címszó kapcsán utalás történik Hebblethwaitre (The Ocean of Truth), de én itt, Magyarországon elengedhetetlennek tartanám Bollnow könyvét is (Das Doppelgesicht der Wahrheit).

Összességében tehát két megjegyzés engedtessék meg: először is az, hogy értelemmel kell használni ezt a könyvet, hiszen a megszokott filozófiai-teológiai tradíciónkban inkább korrekciónak, ne mondjuk, provokációnak érezhetjük az észak-amerikai teológiai oktatás és a filozófia kapcsolatát. E korrekció (esetleg provokáció) pozitív hatása néhány éven belül érezhető lesz, ha jól, értelmesen, főként pedig saját tradíciónk megerősítésével használjuk fel a könyvet. Ugyanakkor azonban nem ment föl bennünket e könyv megjelentetése azon feladat alól, hogy mi magunk próbáljuk meg megfogalmazni, hányadán is állunk. Az utolsó nagy vonulat, amit tényleg érdemben tudott feldolgozni a magyar református teológia a filozófiai áramlatok közül, az újkantianizmus volt. Lehet a jövőben valami más is?

Karasszon István
Confessio 2013/4. szám