A család állt Fodorné Ablonczy Margit református lelkész kutatásának fókuszában is. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának adjunktusa Családpasztoráció címmel jelentette meg 2022-ben doktori disszertációját, s arra a kérdésre kereste a választ, hogy mennyiben segíthet a családterápia tudománya, annak is a relacionális etikai szemléletmódja a gyülekezetek családgondozó szolgálatában. Így e könyv egyfajta vallástétel, hogy érdemes családban gondolkodni, érdemes lelkipásztorként a családokat megszólítani, és felhasználni a keresztelés, konfirmáció, házasságkötés és temetés adta szolgálatok lehetőségét a megszólításra, a találkozásra, a pásztorolásra, s nem utolsósorban a gyülekezetépítésre. A szerző, aki maga is képzett családterapeuta, könyvét kétszer háromosztatúan adja olvasója kezébe. Először három halmazt ír körül: a család, a kazuáliák és a relacionális etika hármasát, melyek metszetében vizsgálja a három családi kazuális szolgálat adta lehetőségeket.

Az első, a család általános bemutatását felrajzoló szakaszban e fogalom kialakulásának történeti, nyelvészeti emlékeit, s azt a viharos 150 évnyi történetet vonultatja fel, melyben a többgenerációs családoktól a marxista családellenességen át, a mai egyszülős és mozaikcsaládokig is eljutunk. A kutatás itt jelentős szociológiai összefüggéseket is elemez, és rámutat arra, hogy a család még mindig az a hely, ahol útmutatást, világképet, identitást és életfilozófiát kaphatunk, s mely helye a pihenésnek, a regenerálódásnak, és nagy gazdagsága, ha növeli az érzelmi teherbírást is.
A kazuáliák általános bevezetését adja olvasója elé a szerző a második vizsgálati halmazban. A kazuáliák a családi életciklusváltozásokhoz köthetőek, s így a lelkipásztoroknak lehetősége nyílik a kísérésre és az áldás különleges továbbadására is. A szerző az egyes kazuális szolgálatok rövid teológiai bevezetését is vállalja, valamint az egyház életében is elhelyezi ezeket – bibliai szakaszokat, dogmatikai igazságokat és ekkléziasztikai jellemzőket vizsgál meg.
A relacionális etika elvi ismertetése szerepel a harmadik bevezető fejezetben. A Böszörményi-Nagy Iván (1920–2007) nevéhez fűződő kontextuális családterápia a mások felelőssége iránti felelősséget és a felelősséghordozásban való kölcsönösséget hangsúlyozza. Fodorné Ablonczy Margit munkája a relacionális etika átplántálása a protestáns teológiai gondolkodásba, és alkalmazása a lelkipásztori családpasztorációban. A relacionális etika alaptézise, hogy kapcsolatainkban méltányosnak kell lennie annak, amit adunk, azzal, amit kapunk. A tartozás, az érdemek nemzedékről nemzedékre gyűrűznek tovább, így mindaz, amit szüleinktől kaptunk vagy nem kaptunk meg, kihatással lesz még a saját gyermekeinkkel való kapcsolatainkra is. Böszörményi-Nagy Iván megközelítését Ronald Fairbairn (1889–1964) transzgenerációs szemlélete, Ludwig von Bertalanffy (1900–1972) általános rendszerszemlélete és Gregory Bateson (1904–1980) etikai perspektívája formálta. Böszörményi-Nagy Iván megközelítését öt dimenzióban összegezhetjük, amely az egész terápiás spektrumot magában foglalja. Így egyrészt beszélhetünk a tárgyiasított tények világáról, amelyek az akaratunktól függetlenül jelenlévő valóság-tényezők; másrészt az individuálpszichológia világáról, amelyek az egyén pszichikai megélései; harmadrészt a tranzakcionális minták rendszeréről, melyek a családok működési mintái, szabályai; negyedrészt a jogos megfontolás etikájáról, amely egy kölcsönös méltányosság, amelyben mindenki ad és elfogad, s amelynek a lojalitás, tehát az egymásba fonódó kölcsönös elköteleződés a mozgatórugója; s végül az ontikus függésről, mely – Emmanuel Levinas (1906–1995) nyomán a mindent magában foglaló „Másiknak” a tételezése, amely szükséges ahhoz, hogy magunkat is meghatározhassuk. Böszörményi-Nagy Iván az ontikus függés vonatkozásában nem mondta ki a spirituális dimenzió létét, azonban Fodorné Ablonczy Margit szerint a protestáns teológiai kontextusban ez a dimenzió a „Van”-nal, az Örökkévalóval való kapcsolatot jelenti. A relacionális etika értelmezésében ez az öt di-menzió így nem csupán egy pszichoterápiás módszer leírásaként van előttünk, hanem mint egy relacionális etikai viszonyulás is, melyben a jövő iránt érzett felelősség és a kapcsolati integritás egyensúlyának szükségessége rejtőzik.
A Családpasztoráció című könyv második felében a keresztelés, házasságkötés és búcsúztatás szolgálata áll. Mind a három fejezet háromosztatú. Először a pásztorálteológiai megfontolások nyomán tükröt tart a könyv a lelkipásztoroknak, hiszen a lelkész is családban él, és részese a bölcsőtől a koporsóig vezető útnak. Így elsődleges kérdés, hogy miképpen éli meg a lelkipásztor a házasságát, gyermeke születését és a gyászt saját családjában. Van-e embere, aki kíséri, van-e belső szobája, ahol az elmélkedő exegézis és a kontemplatív imádság teret kap. Hiszen a lelkész viselkedése, lelki életének kisugárzása sokkal mélyebben hat gyermekeire és környezetére, mint prédikációi (187.).

Másodszor a relacionális etika alapfogalmait vezeti be a szerző a kazuális szolgálatok lelkigondozói előkészítő és utánkövető családi pasztorációjába. Itt bomlik ki leginkább az a törekvés, hogy a szerző a pszichiátria induktív módszerekkel dolgozó tudománya és az Isten kijelentéséből kiinduló, deduktív módszerrel dolgozó hittudomány között keres megfeleltetési pontokat, egymást gazdagító találkozásokat, mint két különböző, bár egymással ellentétes irányban forgó fogaskerekek egymást segítő működését. Az a négy családteológiai alapvetés, melyet említ, négy teológiai evidenciaként is állhat előttünk, melyet a szerző a posztmodern olvasó számára így hangszerel: az ember Istennel és emberekkel való kapcsolatra teremtett lény – szabadságot kapott tenni e kapcsolatért és e kapcsolat ellen tenni (posse peccare et non peccare). Isten szövetségi ígérete átfog nemzedékeket, a család Isten áldásígéreteinek hordozója, melyet a bűn miatt Krisztus váltsága nélkül csak töredékesen élhetünk át (non posse non peccare). A család felelőssége az egymás iránti gondviselés, mely által a nemzedéki kapcsolatok gyógyulhatnak, és hitbeli kötelékké formálódhatnak (posse non peccare). A rendezett nemzedéki kapcsolatok, a gyógyító áldás terei lehetnek a közösen megélt kazuális alkalmak, melyek előre mutatnak a mennyei közösségre (non posse peccare). A teológiai meghatározások és a relacionáis etika találkozása folyamatosan azt a kérdést teszi fel az olvasónak, hogy mennyire felelős az általa gondozottak felelősségéért, és hol van ennek a felelősségnek a határa.

A vizsgált három kazuális szolgálat minden fejezete végül gyakorlati következményeket összegez, leginkább homiletikai, liturgikai és ekkléziasztikai kérdésekre ki-térve. E jelentős gyakorlati kitekintés miatt is jószívvel ajánljuk Fodorné Ablonczy Margit könyvét:
1.    Egyrészt olyan lelkipásztoroknak, akiknek már van egy kialakult beszélgetésvezetési és prédikációs stratégiájuk a kazuális szolgálatokra nézve, de nyitottak arra, hogy egy újabb szemléleten keresztül vegyék vizsgálat alá, s teljesítsék ki saját praxisukat. Böszörményi-Nagy Iván relacionális etikája a lojalitás, adáselfogadás, jogosultság, méltányosság és mentesítés fogalmi mátrixán keresztül segít újraértelmezni a gyülekezeti családi kapcsolatokat.
2.    Másrészt olyan teológushallgatóknak, akik még csak a kazuális gyakorlaton találkoztak ezekkel az családi élethelyzeteket kísérő szolgálatokkal. Fodorné Ablonczy Margit könyvén végig érződik, hogy ő maga is gyülekezetben nőtt fel, Ablonczy Dániel (1915–2010) lányaként, valamint, hogy gyülekezeti lelkészként egyben megvalósítója is saját megközelítésének. Az egyes mondatok mögött egy megküzdött lelkészi életpálya rejtőzik. Így kifejezetten gyakorlati fejezeteket olvashatunk arról, hogy a keresztelés előtti beszélgetésben miképpen tisztázzuk, hogy a gyermek Istené, és a keresztelés nyomán az ő kegyelmébe ajánljuk őt, vagy a jegyesbeszélgetés során miképpen rajzoljunk genogramot, tisztázva a családi örökségeket. S hogyan is lehet egy gyászoló családdal kapcsolatba lépni.
3.    Harmadrészt ajánljuk gyakorlati teológiával foglalkozó teológusoknak, hiszen a Családpasztoráció című könyv egyfajta antológiának is tekinthető, azáltal, hogy a szerző az elmúlt évtizedek magyar református szakirodalmát részletesen feldolgozta, és sok tanulmányt összegez munkájában. „A kutatás egyik alapvető ismertetőjegye a felelős interdiszciplinaritás, amelyben megmutatkozik az egyes tudományterületek és azokon belül az egyes szakterületek iránti tisztelet, mint a közöttük zajló párbeszéd alapja, és kifejezésre jut az a meggyőződés, hogy a tudomány – illetve a szakterületek – egymásra vannak utalva.” (részlet Kis Jenő laudációjából)
4.    Negyedrészt olyan családterápiával foglalkozó – nem feltétlenül keresztyén elköteleződésű – szakembereknek is érdemes kézbe venni, akik Fodorné Ablonczy Margit művét mintegy kézikönyvként használva a relacionális etika protestáns teológiai olvasatával szeretnének találkozni. A szerző a posztmodern kontextusban családteológiai alapvetéseket fogalmaz meg, és a könyv végén szómagyarázattal is segítségére siet az olvasóknak.

A Családpasztoráció című könyv egyfajta felkiáltójel, hogy a széthulló társadalmi keretek, a posztmodern vallásosság közepette milyen nagy lehetőség van még mindig a lelkipásztorok kezében azzal, hogy beléphetnek a kazuáliák adta családi helyzetekbe, ünnepekbe, meghirdethetik Isten jelenlétét és áldását, és meghívhatják a gyermeket, házasságot ünneplő vagy az elhunytat búcsúztató családot Isten gyógyító jelenlétébe, és közelségét ünneplő krisztocentrikus gyülekezetébe.

Tikász Ábel (Budapest)

Megjelent az Igazság és Élet. Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára 2023/3. számában.