Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy az elmúlt fél évtizedben rendkívül jelentős és pozitív változás állt be a magyar nyelvű homiletikaelméletet illető kézikönyvek terén.1 Ennek a látványos változásnak elsőrendű képviselője egyházunkban Steinbach József püspök úr, aki egyébként a PRTA-n több évtizede a homiletikaelmélet oktatója is. Kezdeményezésére indult el egy olyan sorozat megjelentetése, amely a fontos 20. századi homiletikai és általunk használható alapmunkáknak a megújult, teljesen új vagy fordításban megjelent kiadásait jelenti.2

Ezeknek a kiadványoknak a sorát bővíti és adhat hozzá újabb impulzusokat Martin Nicol magyar fordításban már másfél évtizede megjelent könyve, amelyet az ő magyar evangélikus lelkész tanítványa, Dr. Percze Sándor fordított.3 Nem lehet szó nélkül hagyni ennek a munkának a kapcsán azt, ami később a témánk középpontjába kerül, nevezetesen hogy Martin Nicol ugyancsak otthonosan mozog az új amerikai homiletikai mozgalomban, és az utóbb másfél évtizedben megjelent munkáiban ez rendszeresen visszatérő tartalmi elem.

Folytatva a sort, az elmúlt egy év magyar nyelvű homiletikai szakkönyvfordítás-termései között találunk két, a kolozsvári EXIT Kiadónál megjelent könyvet is. Az egyik könyv szerzője, Th. G. Long4 nemcsak az új amerikai homiletika mondhatni legjelesebb és legtermékenyebb alkotója, de Koppándi Botond számára – amennyiben jól emlékszem az ide vonatkozó beszélgetésünkre – a legmeghatározóbb észak-amerikai homiléta. A másik könyv egy holland szerzőpáros munkája,5 akik az elmúlt években rendszeresen tartottak homiletikai kurzusokat az erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületek református, valamint az unitárius egyház lelkészei számára a Kolozsvár melletti Györgyfalván. Ebben a könyvben szintén visszaköszön az ’Új Homiletika’ minden fontos részeleme, amit a szerzők az európai szintéren fontosnak tartanak.

Ezek a fentebb említett magyar nyelvű kiadványok kétségtelenül segíthetik a téma iránt érdeklődő teológus közösséget abban, hogy naprakész információval rendelkezzenek, tájékozódhassanak a homiletikai szakirodalomban, mintegy az elmúlt negyven év terméséből válogatva. Arról nem is szólva, hogy magyar nyelvű teológiáinkon a homiletika oktatását illetően a fent említett munkák – és ezek közül kiemelkedik Koppándi Botond könyve – nélkülözhetetlen forrásanyagok.

Koppándi Botond doktori disszertációjának (DRHE, 2016) könyvként és a Kálvin Kiadónál megjelent munkája átfogó és világos áttekintése az új (észak) amerikai protestáns homiletikai irányzatnak. Munkájában olyan témával foglalkozik a szerző, amivel ilyen átfogó részletességgel és (talán túlzás nélkül mondhatom) ilyen hozzáértéssel magyar nyelven eddig még nem foglalkoztak. Ennek köszönhetően egy részletes homiletikai térképet veszünk kézbe, amelyen a méretarányok a valóságnak megfelelőek. Azaz: a bemutatott hat különböző észak-amerikai homilétát a munkájuk és hatásuk arányában jeleníti meg a szerző.

Kétségtelen, hogy történtek már magyar, német vagy holland teológusok részéről is (legalábbis amelyeket megismerhettem) lépések ebben az irányban (amiért őket ugyancsak köszönet illeti), de ilyen átfogó és letisztult értelmezésével a „New Homiletic” témakörnek még nem találkozhattam. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy a könyv írója hosszasan és többször is merített és merít folyamatosan a tiszta forrásból (New Homiletic), és annak ízét adja tovább? Ebből a munkájából én is felfrissülhettem és gazdagodhattam, a téma iránti motivációról nem is szólva. Feltételezem, hogy ehhez a letisztult és hatalmas mennyiségű területspecifikus anyag feldolgozásához nagy segítséget jelenhetett a szerző egyesült államokbeli tanulmányútja.

Külön öröm olvasni ebben a munkában ennek a „New Homiletic” folyamatnak a hátterét: honnan és miért indult el, illetve meddig jutott és mit üzenhet a 21. századi igehirdetés számára ez a homiletikai ’mozgalom’? Jól kitapinthatóvá válnak a szerző ábrázolása által azok a hatások, amelyek az új amerikai protestáns homiletika belső ’erjedését’ és letisztuló folyamatát előmozdították. Itt nem feledkezhetünk meg arról, hogy az észak-amerikai belső társadalmi változásokra hatással lehetett sok latin-amerikai belső egyházi folyamat, amelyek nem kértek vízumot ahhoz, hogy beszivárogjanak az északamerikai társadalmi és egyházi gondolkodásba vagy a hétköznapi igehallgatói életérzésbe. Ezekhez társult sok európai gondolkodó (filozófus és teológus) szellemi üzenetének lecsapódása is az ottani egyházi szellemtérbe. Mindez számomra arra is utal, hogy ez a homiletikai irányzat a kontextus megtermékenyítő hatásának a szülötte.

Nyílván nem az a szándék vezérelte a szerzőt, hogy munkájának eredményeként majd minden kárpát-medencei igehirdető az új amerikai irányzat szerint – vagy ennek valamelyik elemét átvéve – fogja majd átalakítani az igehirdetési gyakorlatát. De azt a lehetőséget mindenképpen megteremti az érdeklődő olvasó számára ez a könyv, hogy friss impulzusokhoz jusson, elgondolkodjon a saját igehirdetési gyakorlatán és szükség szerint frissítse azt, akár az amerikai homiletika kelléktárából is. Az meg már luxusszámba menő lehetőség – ezzel valószínűleg nem számolt koncepciózusan senki –, hogy most már magyarul is olvasható három jeles képviselő ebből az irányzatból. Így Craddock, Lowry és Long bármikor kézbe vehető, ha Koppándi Botond felkeltette irántuk az olvasó érdeklődését.

Világosan érzékelteti a könyv tartalma azt is, hogy a téma iránt elkötelezett és megszólított szerző mégsem elfogult. A lehetséges kritikus józansággal értelmezi a bemutatott személyeket és munkájukat, elhelyezve mindezt A közép- és kelet-európai kontextusban is. Vállalja személyes hátterét, unitárius lelkészi mivoltát, a saját véleményét, aki mégis (ön)kritikusan nyitott mindarra, ami más, de mégis hasznosítható és jövő felé vivő. Biztos kézzel vezet azon az úton, amelyet ő maga bejárt és megértett. Érthető és követhető módon mutatja be azokat a személyeket és gyakorlati teológiai elméleteket – a homiletikára koncentráltan –, amelyek az egész mondanivaló lényegét adják. Nem titkolva bizonyos helyzetekben némely homiléta egyes szempontjai – vagy például Long homiletikai értelmezése – iránti szimpátiáját.

Jó olvasni a könyvben, hogy amikor bemutat a szerző egy-egy homilétát, akkor nem a könyveiket ismerteti, hanem azokat a meghatározó elemeket és szempontokat, amelyek homiletikai gondolkodásukban meghatározó voltak, és hatással vannak a továbbiakra is. Maradva az igehirdetésnél, fontos és példaszerű a bemutatott Új Homiletika képviselőinek egy-egy igehirdetése, amelyeket a könyvben szintén olvashatunk. Köszönet ezért a fáradozásért már csak azért is, mert ez teljesebbé tesz minden interpretációt és értékelést.

Külön kiemelem a könyvből a záró gondolatokban összefoglalást adó részt. Ebben olyan pontokba szedett összegzést találunk, amely nemcsak abban segít, Koppándi Botond Péter Recenziók hogy az olvasó még egyszer rendezze a gondolatait a teljes témát illetően, hanem nagy segítség abban is, hogy egy közép-és kelet-európai protestáns egyházi kontextusban – ahol az igehirdetésnek általában komoly szerepe van – olyan következtetésekre juthasson az ember, amely segíti a megszerzett ismeretek továbbgondolását, vagy akár azok beépítését a saját igehirdetési gyakorlatba.

Recenziómat egy kitekintéssel kezdtem a legfrissebb magyar nyelvű protestáns homiletikai paletta terén. Ebben a számomra örvendetesen megfrissült és a gyakorlati teológia egyik klasszikus részterületén való tájékozódásban jelentős szerephez jutott az új amerikai protestáns homiletikai irányzat. Ez egy saját szín és lehetőség az e téren érdeklődő olvasó számára. Nem feladatom befolyással lenni arra vonatkozóan, hogy milyen sorrendben érdemes kézbe venni ennek a magyar nyelvű észak-amerikai homiletikai ’könyv-arzenálnak’ a példányait. Csak azt tudom, hogy én magam Koppándi Botond kitűnő könyvével kezdeném: az egésszel, hogy aztán majd jobban megértsem a részleteket is. Ahogy fentebb már utaltam is rá, a szerző kitűnő úti kalauz, munkájával segít az eligazodásban, és fenntartja a folyamatos érdeklődést. Mint gyakorló jó homiléta, az olvasó elé adja a szót, hogy aztán az életté válhasson az olvasó számára is (használva a klasszikus retorika: docere – delectare – movere szempontjait): tanultam (mert tanítottak) – jó érzés és élmény volt ez (mert magával vitt a tanulni való) – és nem maradok tétlen (mert valamit kihozott belőlem mindaz, amit megértettem).

Kocsev Miklós

* Koppándi B. P.: Az új homiletika és az amerikai protestáns prédikálás megújítása, Budapest, Kálvin Kiadó, 2019. A könyv szerzője több éve a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben a Magyar Unitárius Egyház leendő lelkészeinek tanára a gyakorlati teológiai tanszéken.
1 Természetesen óvatos vagyok, és nem szeretnék általánosságban beszélni ezeknek a könyveknek a felekezeti hasznosságát illetően. Így e tekintetben maradok elsősorban a saját, református közegemben.
2 Az elmúlt években jelentek meg a Dunántúli Református Egyházkerület kiadásában és a „Szólj” – Homiletikai tankönyvek sorozatban a következő kiadványok: Boross Géza: Homiletika (2015); Bonhoeffer, D.: Homiletika (2016); Craddock, F.: A prédikálás (2018); Lowry, E.: A homiletikai cselekmény (2018); Bohren, R.: Az igehirdetés, mint szenvedély (2020).
3 Nicol, M.: Dramatizált homiletika, Budapest, Luther Kiadó, 2005.
4 Long, Th. G.: A prédikálás tanúbizonysága, Kolozsvár, EXIT Kiadó, 2019.
5 Leede, B. De–Stark, C.: Az Ige kibontakozása, Kolozsvár, EXIT Kiadó, 2020.

Az eredeti írás a Collegium Doctorum – Magyar református teológia folyóirat 2021/1. (17. évfolyam) számában jelent meg.