A kosara üres
Utazásom célja a Szövetség jövője szempontjából felelős megbeszélésen való részvétel volt, s ahogy haladtam az olvasással, egyre határozottabban éreztem, hogy a kapott és megértett üzeneteket tovább kell adnom. Sándor Endre, 2017-ben elhunyt lelkipásztor-író gazdag életmű sorozatából az „Az Úrnak szentelt élet” című könyvről van szó, amely egy nagyon érdekes és értékes áttekintés Sámuel próféta életéről. Sámuelnek, mint utolsó bírának jutott az a feladat, hogy a királyságba való átmenet végrehajtásában közreműködjön.
Személyében és történelmi küldetésében papi, bírói és prófétai feladatok kapcsolódtak össze. Kételyei ellenére aktívan részt vett a királyság bevezetésében és közvetítette az új szervezet legitimációját. Az író a próféta életeseményeinek bemutatásával az aktuális ószövetségi igékhez kapcsolódóan mindig szerves újszövetségi összefüggésekre mutat rá, és konkrét feladatokra hívja fel a figyelmet: ezzel egy hiteles keresztyén életminta rajzolódik ki az olvasó előtt. Ebből - a szerző megfogalmazásait is használva – szeretnék figyelemfelkeltő összefoglalót adni. A próféta életének és szolgálatának kezdete arra hívja fel a figyelmet, hogy nagy szükség van az ősök emlékének, kegyességi értékeinek az őrzésére és az ezekért való hálaadásra. Sámuel történetéből többek között megtanulható, hogy nagyon fontos feladat az igazság kimondása, de csak a szeretet nyelvén. Ne ítélkezzünk feltételezések alapján – sőt, azokat is hallgassuk meg, akikről nem jó a véleményünk: Sámuel az engedelmes, a hálaadó, az imádkozó tanítvány példája, akinek hatása van a környezetére. Nyitott szívvel figyelte a jeleket környezetében, de tudta azt is, hogy az Istentől kapott útmutatással felelősen kell élni. Érezte, hogy mikor kell tanácsot kérni, de ehhez tudni kell, hogy mit keres. Így ha bennünket kérdeznek, tudjunk Isten emberévé lenni a családban, a ránk bízottak között. Ne mulasszuk el az alkalmas időt, s ha nem is mindent értünk, tudnunk kell, hogy Istennek terve van minden élettel. Ebben a folyamatban megtapasztalhatjuk, hogy ha Isten Lelke megragadja az életünket, akkor át is tudja formálni, így lehetünk „más emberré”. Ilyenkor nem az ember változik, hanem az történik, hogy aki életét Isten kezébe teszi, azt Isten átalakítja. Akit Isten így kiválaszt, az nem rejtőzhet el – boldog ember az, aki Isten akaratára igent tud mondani. Az is fontos, hogy a bajban nem zúgolódni kell, hanem önmagunkba nézni, és keresni Isten akaratát az eseményekben, de ehhez megállásra, csendre van szükség, mert így érvényesülhet az Isten által elrendelt életritmus az életünkben.
A türelmetlenség meggondolatlanságra csábít, a reménytelennek tűnő helyzetben pedig hitetlen cselekedet születhet. A túlzott aggodalom azt eredményezi, hogy Isten elveszi a lehetőséget. Ne emberekkel próbáljuk rendezni azt, amit Istennel kellene. Az emberiség üdvtörténetében Isten beváltja ígéreteit, de az egyes ember életében van lehetőség bűnbánatra és imádsággal reménykedni a megváltoztatásban.
A hiteles élet bűnbánatra ösztönzi a környezetet, és így a misszió eszközévé válhat! Fontos tudni, hogy Istentől kapott lehetőségeinkkel addig lehet és kell élni, amíg „bennünk van az Istentől kapott lélek”. A hazafelé úton majdnem a végére értem a könyvnek. Miután otthon befejeztem, úgy éreztem, hogy ezek a példák és a levonható következtetések a presbiteri szolgálat lelki kézikönyvének nélkülözhetetlen gondolatai kell, hogy legyenek. A könyv bevezetőjében írja a szerző: „Tanuljuk meg ezt a könyvet olvasva az Istennek szentelt életű Sámueltől, hogy ezen a földön legfontosabb az Istennek való engedelmesség.” Presbiteri szolgálatunk megáldását is ettől remélhetjük.
A kiadvány korlátozott példányszámban még rendelkezésre áll a Kálvin Kiadó készletében.
Dr. Tóth János
Megjelent a Presbiter folyóirat 2021. július-augusztus havi számában (XXX. évfolyam 4. szám)
