A gyógypedagógiát és pszichológiai tanulmányokat is végzett lelkipásztor 1938-ban kezdett el – ahogy ő nevezte – „különleges szeretetmunkát” végezni: szervezője és hat évtizeden keresztül szolgálattevője volt siket, vak, mozgássérült és egyéb fogyatékkal élő emberek lelkigondozásának. A siketek jelnyelve és a vakok által használt pontírás ismerete alapvetően segítette őt ebben az úttörő missziói munkában.
A kötet lapjain nemcsak Jakab Miklós életének és a missziói szolgálatának fontosabb mérföldkövei elevenednek meg, de kor- és egyháztörténeti adalékokat is nyújt a kiadvány azokhoz az évtizedekhez, amelyekben az állam oldaláról – és sokszor egyházi részről is – ellenállásba ütközött a fogyatékosügy. Őt minden nehézség ellenére egy gondolat vezérelte: a megváltás örömét minden áron átadni. „Tehát ha a hallássérült beszélő siket marad, és soha nem kapja meg a halálon inneni létben a hangzó beszéd hallásának ajándékát, akkor is az lesz a központi kérdés, hogy »Találkoztál-e azzal a Krisztussal, aki téged megváltott?«” – olvasható vallomása a könyvben.
Külön fejezet szól a siketvakok közötti szolgálatáról is. Jakab Miklós kiemeli Gyenge Imréné tanítónőt, aki idővel szinte teljesen megvakult, és elveszette a hallását is. Mégsem panaszra nyitotta száját, hanem elfogadta sorsát, és komoly missziói szolgálatot végzett.
Többek között vereseket is írt, amelyek azonban nem kerültek be egyházi lapokba. „Fájdalmas dolgok ezek – fogalmaz Jakab Miklós visszaemlékezésében –, és tünetei annak, hogy mennyire vagyunk lemaradva az empátia terén ezektől az értékes embertársaktól, embercsoportoktól, akiken keresztül Isten akar üzenni.”
A néhai lelkipásztort arra választotta ki Ura, hogy egy életen át ezekkel az értékes embertársainkkal foglalkozzon.
bodazs
Gyenge Imréné
Sorsom
Körém a csend ólomfalat von,
Ne értsem a táj hangjait!
Nem mond mesét vidám patakvíz,
Nem zsong madárdalos csalit.
Villám dübörg? Megráz a hang, de
Fülemben az csak mély moraj.
Szeretteim beszélnek? A szó alig
Több már, mint szél-sóhaj.
x
Szememre tompa éj szövődött,
Elnyel sugárt, el színeket.
Vadrózsaág vagy zúzmarás gally?
Egyforma lett, koromlepett.
A hajnalom nem bíbor hullám,
Hűs permet a füvön csupán.
S a nyári dél arany özönje
Csak izzó, hőontó vulkán.
x
Miért? Nem kérdezem. Halk rebegve
Kimondom én: „Igen, Atyám!”
Te így akartad, így van hát jól,
Másként súlyát hogy bírhatnám?
És szent kezedből elfogadva
Nem átok, nem, nem, egyik sem!
Az „ólomzárka” szálló szárny lesz,
Atyám: feléd emel, viszen!
x
A csendfal igéd el nem zárja,
Behozzák azt a kis pontbetűk!
Ám „Ne félj, csak higgy, az Úr veled van!” –
Óh, mily erő rejlik bennük!
Elektromos kis készüléken
Az orgonát is hallhatom.
S a szent hajlékban hálaének
Ujjongva kelhet ajkamon!
x
Hisz engeded, Atyám, hogy értsem
A kegyelem dicső voltát.
S a célt, amely felé Fiad visz
A csenden át, homályon át!
Az üdv honában vársz reám, s ott
Megláttatod szent arcodat!
Hát nincs okom áldásnak tudnom
Siketvak embersorsomat?