A Kálvin Kiadó 2012-ben szerzői pályázatot hirdetett, új alkotások, magyar nyelven írt elbeszélő mű­vek elkészültét támogatva, amelyek igényes irodalmi formában reflektálnak a – református – keresztyén hit és élet egyes elemeire. Tóth-Máthé Miklós kisregénye nyert e pályázaton, amelyben a debreceni születésű Könyves Tóth Mihály (1809–1895) református lelkész 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni viszontagságait ismerhetjük meg. Az íróét, akit előbb – 1849. no­vember 30-án, születésnapján – halálra ítélnek, majd húsz évre enyhítik büntetését, végül 1856-ban amnesztiával szabadul. A regény a rabéveinek történéseit mutatja be, középpontban az emberi hit erejével.

A Kossuth papja – a pályázati kiírásnak megfelelően – megkérdőjelezhetetlenül magyar és keresztyén, mind a témája, mind stílusjegyei tekintetében. Színtiszta, választékos magyar(os) nyelvhasználat jellemzi, s aki igazán figyelmesen olvassa a művet, rádöbbenhet, mennyi szó létezik azok helyett (a szürke kifejezések helyett), amelyeket ma unalomig ismétlünk. Tóth-Máthé régi kifejezéseket éleszt fel – mint például a dzsidások (lovas katonák), fertályóra, foglár, krajcár, pipatórium, porkoláb, regula, strázsamester –, amelyek szinte teljesen kikoptak nyelvhasználatunkból.

Kort és szellemiséget idéz meg, a forradalom és szabadságharc bukása miatt érzett veszteségérzést, a megtorlás keserűségét, a szabadság ízét épp csak megízlelő emberek reményvesztettségét. Megrajzolja Debrecen városát an­nak ma is ismert helyeivel (Csapó utca, Református Kollégium, Köntöskert, Nagytemplom, nagy­erdei fürdőház), a történelem alakjait, köztük Batthyány Lajost és a református püspököt, Szoboszlai Pap Istvánt. Szépirodalmi mű és dokumentumértékű, láttató erejű históriai és hittörténeti „képeskönyv” egyszerre. Méltóvá válik arra, hogy középiskolai tankönyvek kiegészítő, ismereterősítő olvasmánya legyen, s ily módon éltesse tovább a szabadságharc hőseinek és Könyves Tóthnak alakját, személyiségét. A múltat nem elég ismerni, megismerni is kell. A történelem nem elsősorban évszámok és évfordulók sokasága, hanem emberek példamutatása.

A legsúlyosabb mondatok azok, amelyek Könyves Tóth Mihály és Zichy Ferenc gróf között hangzanak el. Zichy próbálja megtörni Kossuth papját, igyekszik rábírni őt, hogy adja fel eszméit, s akkor megszabadulhat a rá mért büntetés alól. „Tehát csak azt kéne megtagadnom, mely eddigi életem legfényesebb időszaka volt?” – szegezi a grófnak a kérdést Könyves Tóth. Zichy válasza: „Valamit valamiért.” S ekkor mondja ki Könyves Tóth a mindenkori ember számára megfontolandó választ: „Istennek nem hazudhatok sem emberként, sem papként. Hitemet veszteném.” Mi tudnánk ennyire erősnek mutatkozni hitben és meggyőződésben? Képesek vagyunk sziklaszilárdan kitartani elveink, álmaink, gondolataink mellett? Isten mellett?

Nem az a fő kérdés, ami felvetődhet bennünk, hogy Könyves Tóth hogyan tudott lélekben ily erős maradni, hanem az: mi meddig bírunk bizakodni és hinni abban, hogy a jó minden időben legyőzi a rosszat. Az igazán erős ember nem fegyvereivel győzi le a harcban ellenfeleit, hanem hite által.

S a könyv e fontos párbeszéde nem csupán Könyves Tóth Mihályról szólhat, hanem Tóth-Máthé Miklósról is. 2013-ban mondta az író: „Azt gondolom, az írás hatalom, s ha valaki ezt képes másra cserélni, az számomra egyet jelent a hazugsággal. Aki igazán író, az csak akkor hagyhatja abba, ha a Jóisten is úgy gondolja. Egy igazi író sosem adhatja fel.”

Harmati Edina
Reformátusok Lapja 2014/11.