A szerző 1978 óta foglalkozik a témával, több tudományos könyvet és tanulmányt jelentetett meg arról, most végre könnyen olvasható, népszerű tudományos-ismeretterjesztő zseb formátumú könyvben tette hozzáférhetővé kutatásai felhalmozott anyagát. Az ismeretterjesztő forma ellenére korábbi publikációihoz képest teljesen új felfedezésekkel is megörvendeztette olvasóit. Régebben úgy vélte, hogy Károlyi Gáspár 1530 táján született, most ezt az időpontot 1535 körülire módosította. Viszonylag bővebben foglalkozik és bizonyítottnak veszik, hogy a későbbi bibliafordító, Károlyi Gáspár kezdte 1549-ben brassói tanulmányait. Biztosnak tartja, hogy Göncön elődje és rövid ideig lelkésztársa, Bencédi Székely István halála után rá maradt annak félben maradt Ószövetség-fordítása, amit Károlyi bibliafordítói munkájában felhasznált. Ezt ugyan nem említi Károlyi a vizsolyi Biblia előszavában, de miért ne használta volna fel e kéziratot, ahogy az előszóban említett korábbi jelentős számú nyomtatott bibliafordításokat is felhasználta.

Jól áttekinthető képet kapunk a reformáció századának hazai iskolai viszonyairól, a reformáció előhaladtának, a felekezetek formálódásának helyzetéről. Különös tekintettel van természetesen a Tiszáninnen felekezeti helyzetének alakulására, a református egyház megszervezésére és megszilárdítására, amiben Károlyi Gáspárnak oroszlánrésze volt. Sajnos nincs benne kellő mélységgel legtöbb mai református lelkészünk tudatában sem, hogy Tiszáninnen Egri Lukács munkálkodása nyomán jelentős antitrinitárius mozgalom alakult ki a lelkészek között. Károlyi Gáspár református esperes fáradozásai nyomán nem csupán szellemi eszközökkel, pl. zsinatok tárgyalásai útján számolták fel egri Lukács antitrinitárius szervezkedését, hanem Schwendi Lázár (Lazar von Schwendi) kassai királyi főkapitánynak a korra jellemző beavatkozásával is, aki végül Egri Lukácsot hitéért börtönbe vettette, ahonnan az haláláig sem szabadult, noha évek múlva írásban tagadta meg antitrinitárius tanait.

Szabó András könyvének anyagát jól megválasztott rövid fejezetekre tagoltan tárgyalja, így eléri, hogy sokat markol és mindent szorít, vagyis részletesen megismerteti az olvasót Károlyi Gáspár életével és szerteágazó munkásságával.

Csohány János

Lelkészegyesület 2013. LXIX. évf. 1. sz., Magyar Kőszál (Debrecen Árpád téri Református Egyházközség Lapja) 2013. március. 47. sz., Magyar Jövő 2013. XXI. évf. 3. sz.

Az viszont tény, hogy a csapatmunkában készült első teljes magyar nyelvű bibliafordítást – köszönhetően az újabb és újabb kiadású Bibliák címlapjának – az ő neve fémjelzi, sőt a mai Európa egyetlen református egyetemének is ő a névadója – Károliként.

A róla készült monográfia szerzője, Szabó András irodalomtudós évtizedeket szentelt a „rejtőzködő bibliafordító” élete és a bibliafordítás körülményei kutatásának. Elfogadhatjuk tőle, amit másokkal egyetemben állít: akár latinosan Károliként, akár Károlyiként emlegetjük, a név helyes ejtésmódja: Károlyi.

A kor névadási szokásait figyelembe véve egyértelműnek tűnik, hogy a mai Nagykároly húzódik meg mögötte mint születési hely. Születési éve ismeretlen, a szerző 1535 tájékára teszi. Egy adat alapján feltételezhető, hogy 1549-től Brassóban járt iskolába (bár Nagybánya későbbi, azonos nevű városbírája is lehetett az a diák). A legelső biztos pont az életéből 1556. március 11-e, amikor is beírták őt a wittenbergi egyetem anyakönyvébe. Nem tudjuk, hány évet tanult ott (magiszteri címet nem szerzett), 1562-ben viszont Szatmár városában találjuk. 1563 végén pedig már Göncön tölti be az első papi tisztséget. (Gönci plébánosként írta alá a Két könyv című, Debrecenben napvilágot látott munkája ajánlását. A Biblián kívül egyetlen fennmaradt munkájában a Magyar Királyság romlásával, illetve a végidők jeleivel foglalkozik.) 1584-től Tállyán lelkészkedik, 1587-től ismét Göncön tevékenykedik – egészen 1591 utolsó napjaiban bekövetkezett haláláig.

Nagyjából ezek az évszámok adják Károlyi életének keretét, melybe a kassavölgyi esperesi tisztség viselése is belefért. S közben elkészült a monumentális mű, szíve vágyának megfelelően, amint Szenci Molnár Albert tollából – aki diákként hordozta a nyomtatásra szánt lapokat Gönc és Vizsoly között – ismerjük: „És mikor már az könyv nyomtattatnék is, egynéhányszor hallottam, hogy fohászkodván ígyen szólott: Csak az Isten addig éltessen, míg ez Bibliát kibocsáthassam, kész leszek meghalni és az Krisztushoz költözni. És kévánságát megnyervén az istenes vén ember két esztendővel azután elköltözött az szentek lelkeinek főpásztorához és pispekéhöz, kinek dicsőségét öregbíteni ez könyvnek kibocsátásával is kívánta.”

És mi az a „rejtőzködés”, ami jelzőként a könyv címébe is bekerült? Károlyi így ír a Bibliához fűzött elöljáró beszédben (Szabó András megfogalmazásában a protestáns bibliafelfogás legteljesebb magyar nyelvű összefoglalása) a fordítás támogatóiról: „…annyira nem igyekeztek ez dologban ez világi hírre és tisztességre, hanem csak az Isten tisztességére, az ő házának épülésére, hogy az ő magok nevét is nem akarták ide beíratni, megelégedvén azzal, hogy az ő nevek az életnek könyvében be vagyon írva.”

Károlyi Gáspár életére is érvényes ez a szemlélet. Nem akarta önmagát megörökíteni: nem maradt fenn naplója, nem készíttette el az arcképét, nem írta meg önéletrajzát. S bár rendkívül jó és számunkra hasznos, amit a szerző „a nehézségek ellenére” öszsze tudott szedni az életéről – beleágyazva a kor történéseibe, a protestáns hitvitákba, az egyház szervezeti struktúrájának kialakulásába –, a bibliafordítónál tényleg fontosabb a mű, különösen annak hatalmas pályát befutott utóélete.

A bibliafordító emlékét szorgosan ápolja egyházunk (a Biblia kiadása 300. évfordulóján szobrot állítottak neki Göncön, 1999-ben ugyanott megnyílt a Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás; az évente megrendezett Károlyi Gáspár Napoknak Gönc, Vizsoly és Nagykároly váltakozva ad otthont stb.), az érdemét tekintve azonban mindennél beszédesebb a nagy művel kapcsolatos tény: „Javított kiadásaival együtt számítva ez a legtöbbször, legnagyobb példányszámban kiadott magyar könyv”, amelynek „a nyelve beépült a népnyelvbe, sőt az egységes magyar irodalmi és köznyelv kialakulását is nagymértékben segítette.”

A. Kis Béla