Reformáció és etika
Igen messziről indulok, amikor a reformáció 500 éves jubileumi évében szükségesnek tartom megemlíteni, hogy az etika is hozzátartozik a reformáció nagy témáihoz. Visszatérő vád ugyanis a reformációval szemben, hogy az isteni kegyelmet hangsúlyozva elhanyagolta, fölöslegesnek tartotta, sőt lebecsülte az emberi cselekedetek milyenségének jelentőségét. De még a reformáció szenvedélyes hívei között is vannak, akik csak a hitet, esetleg csak a lelkiismeret szavát tartják fontosnak, azonban az etikai mér-legelésnek nem tulajdonítanak jelentőséget, sőt károsnak ítélik azt.
Pedig Luther a kátéiban a Tízparancsolatot magyarázta elsőként. A Nagy kátéban ez teszi ki a terjedelem közel felét. Melanchthon a Loci communes újabb és újabb kiadásaiban egyre behatóbban foglalkozott etikai kérdésekkel. S A keresztyén tanítás rendszerében Kálvin is részletesen foglalkozik a keresztyén életvitel kérdéseivel.
Az a tény pedig, hogy a jubileumi évben ez a tudományos igényű kötet már a második az iskolai oktatásra tekintő és Kodácsy-Simon Eszter szerkesztésében megjelent kötet mellett, igazolja, hogy a reformáció egyházait ma is érdekli az etika, és fontosnak tartják az erkölcsi kérdések tisztázását.

Protestáns
A kötet, amelyet most mutatunk be, református és evangélikus teológusok által közösen készített etikakönyv, ezért protestáns, egyúttal pedig – ismereteim szerint – az első ilyen. Ha a szerzők hátterét nem ismeri, talán nem minden olvasó fogja érzékelni, hogy éppen evangélikus vagy református szerző művét olvassa. Nem minden tanulmány tér ki arra a körülményre, hogy az általa képviselt állásponthoz miként viszonyulna a másik felekezethez tartozó szerző. Számos esetben nincs is a felekezeti identitásból adódó különbség. Más esetekben a református szerző a nézőpontokat dif-ferenciáltan megismertetve határozott erőfeszítést tesz az eltérő hangsúly vagy háttér bemutatására. A tanulmányok írói a szerkesztő vezényletével mindenesetre nemcsak papíron, hanem a szerzői gárda konzultációs találkozásaival a hátuk mögött, együtt lépnek az érdeklődő közönség elé.

Kézikönyv
A szerkesztő nem a protestáns egyházak erkölcsi hagyományainak történeti rekonstrukcióját vagy etikai rendszerek monografikus igényű bemutatását tűzte feladatként maga elé. A cél nem a történeti visszatekintés, nem a protestáns etika történetének bemutatása. A cél – és ha ennél kisebb a követelmény, akkor persze nem is érdemes foglalkozni vele –, a cél sokkal inkább az előretekintés azzal a felelősséggel, hogy „be kíván avatkozni a világ rendjébe, az emberi társadalom együttélésének alakításába, miközben a társadalmi erőkkel és a tudomány eredményeivel keresi a konstruktív párbeszéd lehetőségét az ember méltóságának leginkább megfelelő életfeltételek és struktúrák kialakítása érdekében." (16) S bár az etikát az egyéni véleményekkel szokták azonosítani, mindezt azzal az igénnyel kívánja tenni a szerkesztő Fazakas Sándor, hogy közben sikerül a hitelesség és az igazság igényének is megfelelni. (19)
A 460 oldalas terjedelem sem engedi meg, hogy az etika általános és mai kérdéseinek mindegyikét tárgyalni lehessen. Ezért nem enciklopédia vagy lexikon a kötet műfaja, hanem kézikönyv, ami azt jelenti, hogy számos fontos kérdés érintése mellett alapvető megfontolások, szempontok és érvek kifejtését tarthatjuk kezünkben, amelyek – miközben egyetértést és elfogadást remélnek – hozzájárulhatnak az egyén etikai álláspontjának tisztázásához és etikai döntéseinek meghozatalához.

A tanulmányok
Fazakas Sándor tanulmánya – A protestáns etika feladata, alapjai, hagyományai és az erkölcsi meggyőződés kialakítása – általános etikai bevezetés, amely a meghatározó kérdéseket tisztázza. Tömören minden megtudható benne arról, hogy mi az etika, melyek a protestáns etika sajátosságai, és mi az az út, amelyen végighaladva eljuthatunk a felelős döntésig és cselekvésig.
Mai és történeti, a bibliai és filozófiai illusztrációkkal színezett Visky S. Bélának A beszéd etikájával foglalkozó tanulmánya, amelyet olvasva nem fogjuk elhárítani a kutatók véleményét, akik hazugságtársadalomnak mondják a mi világunkat. Ebben élünk, amelyben sok jelenségről esik szó a médiaetika követelményeitől kezdve az elektronikus médiafelületekre írt posztokig, és amelyből nem hiányoznak olykor a palást fedezékében előforduló hazugságok sem.
A képi megjelenítés etikája – Rácsok Gabriella tanulmányának első hallásra szokatlan címe azzal a változással foglalkozik, hogy míg korábban a képek csupán értelmezték a valóságot, úgy a jelen posztmodern kultúrában inkább birtokolják azt, mivel sok esetben csak a képeken keresztül tapasztaljuk meg a valóságot, mindeközben pedig a jelek (képek) és közvetítők (médiumok) kiszolgáltatottjává válunk.
Nem soha és sehol megvalósult álmokat szövögetni, hanem a valósággal számot vetni –, ezt teszi Kovács Krisztián A házasság, a család és a szexualitás etikáját tárgyalva. Ebben az összefüggésben javasolja, hogy a szeretet alapelvéről, az intimitás ajándékáról és a hűség struktúrájáról beszéljünk.
Orosz Gábor Viktor A születés és a halandóság etikájáról értekezik. Olyan erkölcsi kérdéseket érint többek között, mint a prenatális diagnosz-tika, az asszisztált reprodukció, az abortusz, az abortusztabletta, a klónozás és az eutanázia.
A Környezetetika Béres Tamás szerint olyan téma, amelyet nem az etikában, hanem a dogmatikában, a dogmatikában is kellene tárgyalni. Ez akkor már ökoteológia. A környezet helyzetét sok ember és sok szakember is riasztónak ítéli. Egyik kérdése, hogy a helyzet súlyosságára való tekintettel a háborús veszedelem metaforáját kell-e használni, hogy felrázzuk a közvéleményt és a felelős politikusokat. Fontos megállapítása, hogy az emberi tevékenység és a természeti környezet viszonya megfordíthatatlan, mert anyagi forrásaival és szellemileg felfogható mintáival a természeti környezet ad lehetőséget a civilizációs környezet létrehozására és kialakítására.
A szó szoros értelmében Ádámtól és Évától indul Kodácsy Tamás, amikor A technika etikája vizsgálata során az első emberpár ágyékkötőjét mint a rejtőzködés, Nóé bárkáját mint az alkalmazkodás, Bábel tégláját mint a gyártás (építkezés), Mózes botját mint a vezérlés (irányítás), Péter és András hálóját mint az együttműködés szimbólumát veszi segítségül a technika, nemcsak a mai, hanem a jövőbeli, majd a még ezután elterjedő technika világának etikai elemzéséhez. Ez az öt bibliai technikai szimbólum elgondolkodtató értelmezési és értékelési keretet kínál a különböző problémák tárgyalásához. A múltra tekintés emlékeztet, hogy a technikához viszonyulás ősi emberi kérdés. A jövőbe tekintés pedig arra, hogy ma még legfeljebb csak sejthetjük, milyen kihívásokkal kell majd egykor szembenéznie az emberiségnek.
Szabó B. András A gazdaság etikája tárgyalásában a protestáns gyakorlatot annak a nehéz, de izgalmas útnak a választásával jellemzi, hogy az ember a saját személyén belül próbál egyesíteni két, egymás ellen feszülő magatartást: az egyik a gazdasági erő megszerzésére törekvés, a másik a mértékletesség. Megengedett a gazdasági erő, de célhoz és magatartáshoz kötött. A mértékletesség nem önmagában erény, hanem szintén célhoz kötött. Az anyagi javaknak feladatuk van az embertársra, a közösségre tekintettel. Ez a józan felelősségvállalás – írja Szabó B. András – a gazdasági siker célja.
A közélet etikája, benne részletesen az egyház és állam viszonya, Borsi Attila tanulmányának témája. Míg a 20. század politikai teológiája inkább kritikai funkciót kívánt betölteni, addig a nyilvános teológia, s ebből következően annak etikai reflexiója inkább arra épít, hogy a keresztyén gondolkodás és így az egyház is rendelkezik egy olyan általános érvényű üzenettel, amely mindenki számára jelentőséggel bír. Ugyanakkor azt is látnunk kell – hangsúlyozza a szerző –, hogy a nyilvános teológia is rejt magában kritikai funkciót, de csak ezen az alapon.
A kötetnek sajátos és az etikai kérdések átfogó tárgyalásában ritkán szereplő témája Az egyházi szolgálatok etikája. Füsti-Molnár Szilveszter szerint az átmenetiség korában a hagyományos etikai értékrend számos ponton komoly megmérettetés alatt áll, amely alól az egyházi szolgálatok sem tekinthetők kivételnek.
Tudva, hogy az egyházi szolgálatokban a küldetés iránt elkötelezett keresztyén emberek is nemegyszer kerülnek krízisbe olyan területeken, mint a kommunikáció, a prédikáció etikai összefüggései, az őszinteség, az igazmondás, a titoktartás, a pozíció, a hatalom, a hivatal etikája, az anyagiak, a kapcsolatok, a házasság, a szexualitás, a család, az önértékelés, a döntéshozatal, céljaik megfogalmazása vagy éppen a kötelezettségek teljesítése, és még hosszasan lehetne folytatni a sort.
A problémák súlyosságát nem írja le részletesen. A kérdéskomplexumot annak a reformátori hagyománynak a nyomdokain haladva tárgyalja, amely az etikai kérdések megoldását is inkább a dogmatikai tisztánlátástól várja. Remélhető, hogy ez a tárgyalási mód olyan diszkussziókra ösztönöz, amelyekben a résztvevők konkrét kérdésekre keresnek konkrét válaszokat.
Az eszkatológia, a megígért és várt új világ szempontja az eddigi fejezetekben is megjelent. Azonban Fazakas Sándor bevezető fejezete után Németh Tamás záró fejezetének – Reménység és felelősség. Hogyan fejeződik ki evangéliumként az evangélium a keresztyén etikában? – ez a fő témája. A keresztyén hit és etika nem a jelenből néz a jövőbe, hanem a jövőből a jelenbe. A jövendőt nem a jelenből extrapoláljuk, hanem anticipáljuk a jövőt a jelenben. Jézus igehirdetését is átjárja ez a proleptikus vonás. Amikor tanít, amikor gyógyít, előrehozza mindazt, ami az Isten jövendője, megteszi ma azt, bár csak jelként, aminek holnap kellene jönnie. A keresztyén etika így figyelmeztet arra, hogy összhangban kell lennie mindannak, amit megtehetünk, azzal, amit még meg szabad tennünk. Figyelmeztet arra, hogy ami nem hitből van, az bűn, ami nem Istentől kapott feladata az embernek, az emberiségnek, amire nincsen mandátuma, azt nem szabad cselekednie, amire pedig van, arról számot kell adnia – olvassuk Németh Tamás tanulmányában.
A kötet függelékében névmutató, tárgymutató, a bibliai helyek mutatója, és a kötet szerzőinek bemutatása található. A szerkesztő és a két kiadó, a Kálvin Kiadó és a Luther Kiadó együtt ezzel adta bizonyságát, hogy komolyan veszi, hogy a kiadvány kézikönyv, amelyet nemcsak egyszer elolvasnak, hanem időről időre kézbe vesznek és forgatnak.
Kívánom, hogy a kötet olvasása nyomán minél többen legyenek az etika és az erkölcs kérdéseiben kritikusok, de önkritikusok is. Segítsen ez a könyv, hogy a közkedvelt és sokszor elvárt deklaratív állásfoglalásokba szövődjék bele minél több argumentatív, elgondolkodtató és mérlegelő elem. Történjék mindez úgy, hogy nem távolodunk Jézustól, hanem hozzá is egyre közelebb kerülünk és követjük őt.

Dr. Reuss András (Budapest)

 Az etika nem lehet a garantáltan alkalmazható morális cselekvés kézikönyve, és az etikus nem lehet minden emberi cselekvés illetékes megítélője és bírája. Az etika nem lehet egy olyan készülék, mellyel az erkölcsös vagy keresztény emberek előállítása elvégezhető…” – azért Dietrich Bonhoeffer szavait idézem bevezetésképpen, mert úgy találtam, hogy Fazakas Sándor és munkatársai nagyszabású vállalkozása, a protestáns etika hozzánk, ma élőkhöz szóló kézikönyvének megalkotása mindvégig e felismerés jegyében zajlott. Pedig az ötszáz esztendő és a hagyomány gazdagsága komoly kísértést jelenthetett, hogy beérjék az idő próbáját kiállott igazságok számbavételével és alkalmazásával. Azonban úgy gondolhatták ők is, hogy az etikai kijelentések igazi súlyát nem a helytől és időtől elvonatkoztatott absztrakciók adják, hanem a bátorság, amellyel egy mindig új és örökké változó világban keressük a lelkiismeretünk szerinti igaz cselekedet módját. Fazakas Sándor meg is nevezi e bátorság forrását, „a világ felelősségteljes formálására felszabadító reménységet”, amit a protestáns etikus a Krisztus igéjéből, Jézus példájából merít. A hit és a hitben fogant világi etika viszonyát a kötet több tanulmánya segít tisztázni. A szerzők ugyanúgy el kívánják kerülni az isteni kijelentésekre hagyatkozás múltba forduló, dogmatikus felfogását, mint azt a passzivitást, amit olykor éppen a jövőbe vetett bizalom és reménység sugalmaz a hívő embernek. A vállalkozás alapkoncepciója, egy folytonos megújulásra törekvő protestáns etika szempontjából érdemes kiemelni a léthelyzetünk átmenetiségét, amit tanulmányában Németh Tamás a „már most” és a „még nem” feszültségeként jellemez, és többek között egy Cserháti Sándortól vett idézettel világít meg: „A keresztény ember abból indul ki, ami már megtörtént, de még nem lett teljessé.” A nyugati civilizáció páratlan dinamikáját talán épp ennek köszönheti, mármint az átmenetiség tudatának. Egyedül a keresztény civilizációban nevelkedett ember él a történelemben, amennyiben történelmen egy valamilyen irányba tartó, így vagy úgy alakuló folyamatot értünk, amelynek alakításában az embernek tennivalója van. Következésképpen cselekedetei jóságának vagy gyarlóságának jelentőséget, sőt üdvtörténeti értelemben kozmikus jelentőséget kell tulajdonítanunk.
Az etikától azonban épp az imént tagadtuk meg annak a lehetőségét, hogy a jó és a rossz zsinórmértékét egyszer s mindenkorra megállapítsa. Mi hát akkor az etika? Bonhoeffer szerint „az együttélés tanulása”. Érteni véljük, hogy miért nem tanításról, miért tanulásról beszél. A kötetet végiglapozva pedig elgondolkodhatunk, hogy miféle tanulás az, amelyben nincs előrehaladás, és mindig mindent elölről, az alapoknál kell kezdeni. Mert az etikát minden nemzedék újraírja. Nem azért, mintha az előző nemzedéké ne volna elég jó, s itt meg ott igazításra szorulna, hanem azért, mert épp annak a tudását örököltük elődeinktől, hogy a felelősséget cselekedeteinkért nem háríthatjuk át senki másra, tehát magára a hagyományra sem háríthatjuk át. A kézikönyv fejezeteinek középpontjába rendre azok a kérdések kerültek, amelyekkel nekünk, ma élőknek kell számot vetnünk, és amelyekre nincs kész válasz a hagyományban. A bibliai hagyomány elevenségét szerzőink épp azzal bizonyítják, hogy azt faggatják, azt szembesítik a ma emberének megválaszolatlan, gyötrő kérdéseivel, s az olvasó ennek az izgalmas párbeszédnek válik a részesévé.
Azt mondtuk, a keresztény ember számára minden kor átmeneti. Azért tegyük hozzá, hogy vannak másoknál valamivel átmenetibb korok is, és hogy a miénket okkal soroljuk ezek közé. Akik ilyenkor élnek, egy előttük álló, kikerülhetetlen fordulat tudatában élnek. Sejtik, hogy az ismeretlen jövő bármit hozhat, pusztulást vagy megmenekülést, csak az kizárt, hogy a dolgok jelen állapota tartósan fennmaradjon. Hiszen mi magunk minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az egész Földet megsemmisítsük, ahogyan a svájci evangélikusok zsinati állásfoglalása már 1986-ban kimondta. „Rámutatunk a bűnösökre, és élvezzük cselekedeteik gyümölcsét. Mossuk kezünket az ártatlanságban, és másokra hagyjuk a döntés terhét.” A környezet, a technológia, a gazdaság és a közélet etikájával foglalkozó fejezetekben újra és újra korunk pusztító erkölcsi betegségébe ütközünk, s ez nem más, mint az embert személyes felelősségére ébresztő tapasztalat eltűnése a tett és a következményei közötti távolság növekedtével. Röviden szólva, korunk betegsége a tiszta lelkiismeret, amit Albert Schweitzer már száz évvel ezelőtt az ördög találmányának nevezett.
Soha nem volt még ilyen könnyű az embernek tiszta lelkiismerettel élni, és soha nem követett el az emberiség ilyen tömeges méretekben halálos bűnöket önmagával és a bolygó élővilágával szemben, mint a modern ipari társadalmak korában. Olyan szervezetekben és hálózatokban tevékenykedünk, melyekben a saját személyes felelősségünk a működésért és annak következményeiért úgyszólván felismerhetetlen, és elenyészően kicsinynek tűnik. Hiszen mi csak elfogadjuk – mi mást tehetnénk? – a személytelen közvetítő rendszerek gyilkos logikáját, de nincs a szívünkben ártó szándék, és nem kell szembesülnünk áldozataink szenvedésével. Mi csak alkalmazkodunk és engedelmeskedünk: alattvalóként a törvény szentesítette politikai önkénynek, munkásként a technológiai fegyelemnek, vállalkozóként a gazdasági szükségszerűségnek, kultúrafogyasztóként (mintha bizony a kultúra olyasvalami volna, amit fogyasztani lehet) a manipulált közvélemény nyomásának. Nem kell embertelen, gonosz tetteket elkövetnünk ahhoz, hogy embertelen és gonosz tettek részeseivé legyünk. E paradox helyzetből a kötet szerzői egyetlen kiutat ismernek: tudatosítani és visszaperelni felelősségünket mindazért, ami velünk és általunk történik, de amiről a szó szoros értelmében, úgymond, nem tehetünk.
A felelősség-etika radikális újragondolásának eredménye nem lehet más, mint a morális és a politikai, a lelkiismereti és a „világi” szféra hagyományos elválasztásának újragondolása. Erre a következtetésre jut a múlt század negyvenes éveiben a már idézett Dietrich Bonhoeffer is. Épp az ő nemzedékének életében zajlott a technikai civilizáció totalitárius természetéből fakadó borzalmak nyilvános főpróbája; ő és kortársai, Lévinas, Camus, Jonas ismerték fel először, hogy a kollektív felelőtlenség – kollektív bűnösség egyedüli alternatívája a radikális felelősségvállalás. Bonhoeffer életével állt helyt leírt szavaiért:

„Nem nyugtathat meg engem, hogy az én részem csak csepp a tengerben… Mit számít az, hogy mások is vétkeztek! Mások valamennyi vétkét megbocsáthatom, csak az enyém marad olyan bűn, amely alól sohasem menthetem fel magam… Bűnös vagyok fegyelmezetlen kívánságaim miatt, gyáva hallgatásomért, amikor beszélnem kellett volna, az erőszakkal szemben tanúsított képmutatá¬som és hiteltelenségem miatt, bűnös vagyok az irgalmasság hiánya és legszegényebb testvéreim megtagadása miatt…”

Aki manapság etikával foglalkozik, mindenekelőtt a saját felelősségével kell hogy tisztába jöjjön: kimondott és leírt szavainknak, hatásuknak és hatástalanságuknak még soha nem volt ekkora tétje, mint a mi korunkban, amelyet utódaink, ha ugyan lesznek utódaink, a felelősség ébredése korának fognak nevezni – vagy a pusztulás korának. Ehhez a munkához nyújt hatalmas, bátran mondhatom, nélkülözhetetlen segítséget e kézikönyv – a hívő és a laikus olvasónak egyaránt.

* Elhangzott Fazakas Sándor (szerk.): A protestáns etika kézikönyve, Budapest, Kálvin Kiadó–Luther Kiadó, 2017 (ISBN 978-963-380-107-9) című könyvének bemutatója alkalmából, Budapesten, a Nemzeti Múzeumban, 2017. május 16-án.

Lányi András

Nyomtatásban megjelent a Collegium Doctorum – A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának periodikája 2017/2. (13. évfolyam) számában.